Üzenet közül Medjugorje containing 'pedig'
Total found:
48
Üzenet, 1984.április 30
A látnok Marija megkérdezi a Gospától: "Drága Gospa, miért nem üzentél az egyházközségnek az elmúlt csütörtökön?" A Gospa válasza a következô:
“
S
enkire nem akarom rákényszeríteni azt, amit nem érez, és nem akar. Ugyanakkor voltak olyan különleges üzeneteim, amelyekkel szerettem volna felébreszteni minden hívô hitét. De nagyon kevesek fogadták el csütörtöki üzeneteimet. Eleinte elég sokan voltak, ám ez késôbb megszokássá vált. Az utóbbi idôben az emberek kíváncsiságból várják üzeneteimet, nem
pedig
hittel, a Fiam s irántam érzett áhítattal.
”
Üzenet, 1984.július 19
“
D
rága gyermekeim, ezekben a napokban éreztétek, hogyan cselekszik a sátán. Mindig veletek vagyok, ne féljetek a megpróbáltatásoktól, mert Isten vigyáz rátok. Én
pedig
nektek adtam magamat, s veletek érzek a legkisebb kísértésben is. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1984.november 29
“
D
rága gyermekeim, nem, ti nem tudtok szeretni, és nem tudjátok szeretettel hallgatni azokat a szavakat, amelyekkel hozzátok fordulok. Legyetek annak tudatában kedveseim, hogy édesanyátok vagyok, és azért jöttem a földre, hogy megtanítsalak titeket szeretetbôl figyelni rám, szeretetbôl imádkozni, nem
pedig
azért, mert erre kényszerít az a kereszt, amit hordoztok. A kereszt által Isten dicsôül meg minden emberben. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1986.február 20
“
D
rága gyermekeim, a második nagyböjti üzenet így hangzik: imádkozzatok megint a kereszt elôtt. Drága gyermekeim, én különleges kegyelmeket, Jézus
pedig
a keresztbôl fakadó ajándékokat ad. Fogadjátok el, és éljetek ezek szerint! Elmélkedjetek Jézus szenvedéstörténetén, egyesüljetek életetekben Jézussal. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1986.április 3
“
D
rága gyermekeim, szeretnélek a szentmise átélésére hívni benneteket. Sokan megérezték már szépségét, de vannak olyanok is, akik nem jönnek szívesen. Kiválasztottalak titeket, drága gyermekeim, Jézus
pedig
kegyelmeit adja a szentmisében. Ezért éljétek meg tudatosan, minden szentmise legyen öröm számotokra. Jöjjetek szeretettel, fogadjátok el a szentmisét. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1991.július 25
“
D
rága gyermekeim, ma arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok a békéért. Ezekben a napokban rendkívül nagy veszélyben van, ezért kérem, hogy újítsátok meg családotokban a böjtöt és az imát. Drága gyermekeim, szeretném, ha megértenétek a helyzet komolyságát és azt, hogy a jövôben lejátszódó események nagy része imátoktól függ. Ti
pedig
keveset imádkoztok. Veletek vagyok, és arra hívlak titeket, hogy komolyan kezdjetek el imádkozni és böjtölni, ahogy jövetelem elsô napjaiban tettétek. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1991.szeptember 25
“
D
rága gyermekeim, ma különleges módon hívok mindenkit az imádságra is az önmegtagadásra. A sátán eddig soha nem látott módon szeretné megmutatni a világnak szégyenletes arcát, amellyel a lehetô legtöbb embert akarja becsapni, a halál és bûn útján vezetni. Ezért, drága gyermekeim, segítsetek, hogy Szeplôtelen Szívem gyôzedelmeskedjen a bûnös világban. Kérlek mindnyájatokat, hogy ajánljatok fel imákat és áldozatokat szándékaimra, hogy azokat bemutathassam Istennek azért, ami a legszükségesebb. Felejtsétek el kívánságaitokat, és imádkozzatok, drága gyermekeim azért, amit Isten akar, ne
pedig
saját vágyaitokért. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1992.március 25
“
D
rága gyermekeim, ma úgy kérlek benneteket, mint soha, hogy éljetek üzeneteim szerint, és valósítsátok meg azokat életetekben. Eljöttem hozzátok, hogy segítsek nektek, ezért hívlak titeket, változtassátok meg életeteket. Nyomorúságos, romos úton jártok. Amikor azt mondtam: 'térjetek meg, imádkozzatok, böjtöljetek, engesztelôdjetek ki', felületesen vettétek üzeneteimet. Elkezdtetek ugyan azok szerint élni, de abbahagytátok, mert nagyon nehéz volt számotokra. Nem, drága gyermekeim! Amikor valami jó, akkor a jóban ki kell tartanotok, és nem szabad azt gondolnotok, hogy Isten nem lát, nem hallgat meg, nem segít. Így eltávolodtatok Istentôl és tôlem, nyomorúságos érdekeitek miatt. Az volt a szándékom, hogy a Béke, a Szeretet és a Jóság oázisává teszlek titeket. Isten szándéka
pedig
, hogy szeretettel és segítségével csodákat tegyetek, s így mutassatok példát. Ezért mondom hát nektek: a sátán gúnyt ûz belôletek, lelketekbôl, és én nem tudok segíteni, mert messze vagytok szívemtôl. Így imádkozzatok, éljétek üzeneteimet, és meg fogjátok látni Isten szeretetének csodáit mindennapi életetekben. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1993.augusztus 25
“
D
rága gyermekeim, szeretném, ha megértenétek, hogy én az édesanyátok vagyok. Szeretnélek segíteni, és az imádságra hívni benneteket, mert csak az ima által tudjátok megérteni, elfogadni és megvalósítani az életetekben üzeneteimet. Olvassátok a Szentírást, éljétek meg, imádkozzatok, hogy képesek legyetek megérteni az idôk jeleit. Különleges idôt élünk most. Ezért veletek vagyok, hogy közelebb hozzalak benneteket szívemhez és Fiam, Jézus szívéhez. Drága kicsinyeim, azt kívánom, hogy a világosság gyermekei legyetek, nem
pedig
a sötétségé. Ezért éljetek a szerint, amit mondok. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1995.november 25
“
D
rága gyermekeim, ma arra hívlak benneteket, hogy mindnyájan kezdjétek el újra Istent szeretni elsôként, aki mindnyájatokat üdvözített és megváltott; azután
pedig
szeressétek a körülöttetek élô testvéreket. Szeretet nélkül, kicsinyeim, nem növekedhettek az életszentségben, és nem vihettek végbe jócselekedeteket. Ezért, kicsinyeim, imádkozzatok, imádkozzatok szüntelen, hogy Isten felfedje nektek szeretetét. Mindnyájatokat meghívtalak, hogy egyesüljetek velem és szeressetek. Még ma is veletek vagyok, és hívlak titeket, fedezzétek fel a szeretetet szívetekben és családotokban. Szeretnetek kell ahhoz, hogy Isten szívetekben lakhasson. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1996.március 25
“
D
rága gyermekeim, hívlak benneteket, hogy újra határozzátok el, hogy Istent szeretitek mindenek fölött. Ebben az idôben, amikor a fogyasztási láz miatt az emberek elfelejtik, mit is jelent szeretni és az igazi értékeket becsülni, ismét kérlek titeket, kicsinyeim, hogy helyezzétek Istent az elsô helyre életetekben. A sátán ne vonzzon benneteket anyagi dolgokkal, hanem ellenkezôleg, kicsinyeim, döntsetek Isten mellett, aki szabadság és szeretet. Válasszátok az életet, ne
pedig
a lélek halálát. Kicsinyeim, ebben az idôben, amikor a szenvedéstörténetrôl és Jézus haláláról elmélkedtek, arra hívlak, hogy döntsetek az élet mellett, amely újra kivirágzik a Feltámadással, és életetek ma újuljon meg a megtérés által, amely az örök életre vezet titeket. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1996.június 25
“
D
rága gyermekeim, ma köszönetet mondok minden áldozatért, amit nekem ajándékoztatok ezekben a napokban. Kicsinyeim, hívlak benneteket, nyíljatok meg elôttem, és döntsetek a megtérés mellett. Kicsinyeim, szívetek még nem egészen nyitott elôttem, ezért újra hívlak titeket: nyíljatok meg az imádságra, hogy az imádságban a Szentlélek segítsen, és szívetek hússzív, ne
pedig
kôszív legyen. Kicsinyeim, köszönöm, hogy követtétek hívásomat, és elhatároztátok, hogy velem együtt haladtok a szentség felé.
”
Üzenet, 1997.január 25
“
D
rága gyermekeim, arra hívlak benneteket, hogy gondolkozzatok a jövôtökön. Isten nélkül, egyedül a saját erôtökre támaszkodva hoztok létre egy új világot, ezért nem vagytok elégedettek, és öröm sincs a szívetekben. A mostani idô az én idôm, ezért újra hívlak bennetek, gyermekeim, hogy imádkozzatok. Ha majd megtaláljátok az egységet Istennel, éhséget fogtok érezni Isten Igéje iránt, a szívetekben
pedig
, kicsinyeim, túlárad majd az öröm, és bárhol is lesztek, Isten szeretetérôl fogtok tanúságot tenni. Megáldalak benneteket, és újra mondom, hogy azért vagyok veletek, hogy segítsek. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1998.március 25
“
D
rága gyermekeim! Ma ismét böjtre és lemondásra szólítalak benneteket. Mondjatok le mindenrôl, ami akadályoz titeket abban, hogy közelebb kerüljetek Jézushoz. Különös módon kérlek benneteket: imádkozzatok, mert csak imádsággal lesztek képesek gyôzedelmeskedni saját akaratotokon, és felismerni Isten akaratát a legapróbb dolgokban is. Mindennapi életetek, kicsinyeim, példává válik, és tanúsítani fogja, hogy Jézusért éltek-e, vagy
pedig
ellene és az Ô akarata ellen. Azt kívánom, hogy a szeretet apostolai legyetek. A szeretet az, gyermekeim, amibôl felismerhetô, hogy az enyéim vagytok. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
”
Üzenet, 2000.október 25
“
D
rága gyermekeim! Szeretném ma kitárni nektek anyai szívemet, és arra szólítani benneteket, hogy imádkozzatok a szándékaimért. Szeretném megújítani veletek az imádságot, és böjtölésre hívni benneteket, amit Fiamnak, Jézusnak szeretnék felajánlani egy új idôszak - a tavasz idejének eljöveteléért. Ebben a jubileumi évben sok szív megnyílt elôttem, az Egyház
pedig
megújult a Lélekben. Veletek örvendezek, és köszönetet mondok Istennek ezért az ajándékért; titeket
pedig
, gyermekeim, arra hívlak, hogy imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok --, amíg az imádság örömmé nem válik számotokra. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
”
Üzenet, 2002.augusztus 25
“
D
rága gyermekeim, ma is veletek vagyok az imában, hogy erôsebb hitet nyerjetek Istentôl. Gyermekeim, a hitetek csekély, és még csak fel sem tudjátok fogni, mennyire az, mégsem akarjátok Istentôl kérni a hit ajándékát. Azért vagyok veletek, kicsinyeim, hogy segítsek nektek megérteni és valóra váltani az üzeneteimet. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert csak a hitben és az ima által talál békére lelketek, a világ
pedig
örömet lel az Istennel való együttlétben. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
”
Üzenet, 2011.november 25
“
D
rága gyermekek! Ma reményt és örömet szeretnék adni nektek. Mindaz, ami körülöttetek van, gyermekeim, a földi dolgok felé vezet benneteket, én
pedig
a kegyelem ideje felé szeretnélek vezetni titeket, hogy ebben az időben minél közelebb legyetek Fiamhoz, és Ő vezethessen benneteket szeretete és az örök élet felé, amelyre minden szív vágyik. Ti, gyermekeim, imádkozzatok, és legyen ez a kegyelem ideje lelketeknek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
”
Üzenet, 2012.március 18 - Mirjana Dragicevic Soldo látnoknak éves üzenete
Mirjana Dragićević-Soldo látnoknak 1981. június 24-től 1982. november 25-ig minden nap megjelent a Szűzanya. Az utolsó minden napos jelenés alkalmával a Szűzanya kinyilvánította számára a tizedik titkot is és azt mondta neki, hogy ezután egy évben fog megjelenni neki, március 18-án. Így történik ez évek óta. Több ezer zarándok gyűlt össze ez alkalommal is rózsafüzér imára a Kék Keresztnél. A jelenés 14:00 órakor kezdődött és 14:05-ig tartott.
“
D
rága gyermekek! Azért jövök hozzátok, mert édesanyátok és közbejárótok szeretnék lenni. Kapocs köztetek és a Mennyei Atya között, a ti közvetítőtök.Szeretném megfogni a kezeteket és veletek járni a tisztátalan lélek elleni harcban. Gyermekeim, teljesen szenteljétek magatokat nekem. Én
pedig
édesanyai kezembe veszem életeteket és megtanítalak benneteket a békére és a szeretetre, és aztán átadlak benneteket Fiamnak. Azt kérem tőletek, hogy imádkozzatok és böjtöljetek, mert csak így tudtok majd édesanyai szívem által hiteles módon tanúságot tenni Fiamról. Imádkozzatok a pásztoraitokért, hogy Fiamban egyesülve mindig Isten szavának örömteli hirdetői legyenek. Köszönöm nektek.
”
Üzenet, 2012.november 25
“
D
rága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben arra hívlak mindnyájatokat, hogy újítsátok meg az imát. Nyíljatok meg a szentgyónásra, hogy mindannyian teljes szívből tudjátok elfogadni hívásomat. Veletek vagyok és oltalmazlak benneteket a bűn pusztító erejétől, nektek
pedig
meg kell nyílnotok a megtérés és a szentség útjára, hogy szívetek lángoljon az Isten iránti szeretettől. Adjatok időt számára és Ő önmagát ajándékozza nektek, és így Isten akaratában felfedezitek majd a szeretetet és az életörömöt. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
”
Üzenet, 2013.február 25
“
D
rága gyermekek! Ma is az imádságra hívlak benneteket. A bűn a földi dolgok felé húz titeket, én
pedig
azért jöttem, hogy a szentség és az isteni dolgok felé vezesselek benneteket, de ti küzdötök és energiátokat a bennetek lévő jó és rossz közötti harcra pazaroljátok. Ezért gyermekeim, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindaddig, míg az imádság örömmé, az életetek
pedig
egyszerű Isten felé haladássá nem válik. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
”
To compare Medjugorje messages with another language versions choose
1
2
3
Következő>>