Üzenet közül Medjugorje containing 'szívetekben'
Total found:
75
Üzenet, 1984.november 22
“
D
rága gyermekeim, ezekben a napokban valósítsátok meg életetekben a fô üzeneteket és verjenek gyökeret
szívetekben
a következô csütörtökig. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1984.december 27
“
D
rága gyermekeim, ezen a Karácsonyon a sátán különösen meg akarta zavarni Isten terveit. Ti, drága gyermekeim, a Karácsony napján fölismertétek a sátánt. Isten azonban mindnyájatok szívében gyôzedelmeskedik.
Szívetekben
továbbra is éljen az öröm. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1985.április 4 - Nagycsütörtök
“
D
rága gyermekeim, köszönöm, hogy elkezdtetek többet gondolkozni
szívetekben
Isten dicsôségérôl. A mai nappal meg akartam szüntetni az üzeneteket, mert vannak, akik nem fogadják el. Az egyházközség azonban útnak indult, s úgy kívánok üzeneteket adni, mint soha azelôtt a történelem folyamán, a világ kezdete óta. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1985.május 2
“
D
rága gyermekeim, ma arra hívlak benneteket, hogy szívbôl imádkozzatok, ne megszokásból. Vannak, akik eljönnek, de nem akarnak elmélyülni az imában. Ezért, mint édesanya, szeretnélek titeket figyelmeztetni: imádkozzatok, hogy minden pillanatban az imádság kerekedjen felül
szívetekben
. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1985.szeptember 20
“
D
rága gyermekeim, ma arra szólítalak fel titeket, hogy alázatban éljetek meg minden üzenetet, amelyet adok nektek. Drága gyermekeim, ne hivalkodjatok gôgösen azzal, hogy élitek az üzeneteket, és azt mondjátok másoknak: "Én életre váltom az üzeneteket!" Ha
szívetekben
hordozzátok, s eszerint éltek, mindenki észre fogja venni. Így nem lesz szükség szavakra, amiket felhasználnak azok, akik semmit sem akarnak hallani. Egy szót sem kell szólnotok, drága gyermekeim, csupán élnetek kell üzeneteimet, és életetekkel kell tanúskodnotok. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1985.október 17
“
D
rága gyermekeim, minden dolognak megvan a maga ideje. Ma arra hívlak titeket, hogy kezdjetek el
szívetekben
munkálkodni. Az összes mezei munka befejezôdött. Arra találtatok idôt, hogy a legelhagyatottabb szögletet is kitisztogassátok, de szíveteket elhanyagoltátok. Dolgozzatok többet, s tisztítsátok meg szívetek minden zugát szeretettel. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1987.február 25
“
D
rága gyermekeim, ma szeretnélek palástommal beborítani, és a megtérés útján vezetni benneteket. Drága gyermekeim, kérlek titeket, adjátok át az Úrnak múltatokat, minden rosszat, ami felgyülemlett
szívetekben
. Azt kívánom, hogy mindnyájan boldogok legyetek. De a bûnnel ez senkinek sem lehetséges. Ezért, drága gyermekeim, imádkozzatok, s az imában az öröm új útját fogjátok megismerni. Az öröm tükrözôdni fog
szívetekben
. Így lesztek boldog tanúságtevôi mindannak, amit Fiam és én véghezviszünk. Megáldalak benneteket. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1987.június 25 - Posolstvo dané na 6. výročie zjavenia
“
D
rága gyermekeim, ma köszönetet mondok nektek, s szeretnélek az Isten békéjére hívni titeket. Szeretném, ha mindnyájan megtapasztalnátok
szívetekben
azt a békét, amelyet Isten ad. Szeretnélek megáldani valamennyiôtöket. Megáldalak benneteket Isten áldásával, drága gyermekeim, kövessétek és éljétek utamat! Szeretlek titeket, drága gyermekeim, s ezért nem is tudom, hányszor hívtalak benneteket. Köszönetet mondok mindenért, amit szándékaimra tesztek. Kérlek, segítsetek, hogy bemutathassalak benneteket Istennek. Segítsetek, hogy megmenthesselek, és az üdvösség útján vezethesselek titeket. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1988.december 25
“
D
rága gyermekeim, békességre hívlak benneteket. Valósítsátok meg
szívetekben
és környezetetekben, hogy mindenki megismerje a békét, ami nem tôletek, hanem Istentôl származik. Kicsinyeim, nagy nap ez a mai! Örvendjetek velem! Ünnepeljétek Jézus születését az én békémmel. Ezért a békéért jöttem mint édesanyátok, a Béke Királynôje. Ma különleges áldásomat adom rátok, vigyétek el minden teremtményhez, hogy békéjük legyen. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1989.április 25
“
D
rága gyermekeim, az Istenre való teljes ráhagyatkozásra hívlak benneteket. Minden, amit birtokoltok, legyen Isten kezében. Így, csakis így lesz öröm a
szívetekben
. Kicsinyeim, örüljetek mindannak, amitek van. Köszönjétek meg Istennek, mert mindez Isten adománya. Ekképpen tudtok Istennek köszönetet mondani mindenért, így tudjátok ôt felfedezni mindenben, még a legkisebb virágban is. Nagy örömöt fogtok megtapasztalni ezáltal. Istent fogjátok fölfedezni. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1989.november 25
“
D
rága gyermekeim, évek óta hívlak benneteket üzeneteim által. Kicsinyeim, az üzenetekkel egy csodálatos mozaikot szeretnék teremteni
szívetekben
, hogy mindnyájatokat mint eredeti képet mutathassalak be Istennek. Kicsinyeim, ezért szeretném, ha döntéseitek szabadok lennének Isten elôtt, mert ô szabadságot adott nektek. Imádkozzatok, hogy a sátán mindenféle hatásától mentesen kizárólag Isten mellett döntsetek. Imádkozom értetek Isten elôtt, és kérlek, hagyatkozzatok rá. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1990.június 25 - A jelenések kilencedik évfordulója
“
D
rága gyermekeim, szeretnék köszönetet mondani minden áldozatotokért és imádságotokért. Különleges anyai áldásommal áldalak meg benneteket. Mindnyájatokat hívlak, hogy döntsetek Isten mellett, s fedezzétek fel nap nap után akaratát az imádságban. Drága gyermekeim, valamennyiôtöket a teljes megtérésre hívlak, hogy öröm legyen a
szívetekben
. Boldog vagyok, hogy ma ilyen sokan vagytok itt jelen. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1990.december 25
“
D
rága gyermekeim, ma rendkívüli módon hívlak benneteket, hogy imádkozzatok a békéért. Drága gyermekeim, béke nélkül nem tudjátok megtapasztalni a gyermek Jézus születését, sem ma, sem mindennapi életetekben. Ezért kérjétek a béke Urát, hogy oltalmazzon titeket palástjával és segítsen nektek, hogy felfoghassátok a béke nagyságát és fontosságát
szívetekben
. Így tudjátok majd a békét szívetekbôl árasztani az egész világra. Veletek vagyok és közbenjárok értetek Isten elôtt. Imádkozzatok, mert a sátán szeretné romba dönteni béketervemet. Engesztelôdjetek ki, és életetekkel segítsetek, hogy a béke uralkodjon az egész földön. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1991.február 25
“
D
rága gyermekeim, ma azt kérem tôletek, döntsetek Isten mellett, mert szívetek nyugtalansága az Istentôl való eltávolodás rossz gyümölcsét hozza. Isten maga a béke, ezért egyéni imádsággal közeledjetek hozzá. Ezután éljétek meg a békét
szívetekben
. Így szívetek békéje folyóként fog kiáradni az egész világra. Ne csak beszéljetek a békérôl, hanem legyetek békeszerzôk. Megáldalak valamennyiôtöket és minden jó elhatározásotokat. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1991.március 25
“
D
rága gyermekeim, ma arra hívlak benneteket, hogy imában és Jézussal egységben éljétek át az ô kínszenvedését. Határozzátok el, hogy több idôt adtok Istennek, aki most megajándékoz benneteket a kegyelem napjaival. Ezért, drága gyermekeim, imádkozzatok, és rendkívüli módon újítsátok meg
szívetekben
a Jézus iránti szeretetet. Veletek vagyok, áldásommal és imáimmal kísérlek titeket. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1993.március 25
“
D
rága gyermekeim, ma úgy hívlak benneteket, mint soha, imádkozzatok a békéért a
szívetekben
, a családotokban és az egész világon. A sátán a háborút akarja, nem a békét. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok! Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1993.április 25
“
D
rága gyermekeim, ma arra hívlak mindnyájatokat, hogy ébresszétek föl
szívetekben
a szeretetet. Menjetek ki a természetbe, nézzétek, miként ébredezik, és ez segíteni fog abban, hogy kitárjátok szíveteket a teremtô Isten elôtt. Azt kívánom, hogy ébresszétek föl a szeretetet családotokban, hogy ott, ahol békétlenség és gyûlölet volt, szeretet uralkodjék. Ha szeretet van a
szívetekben
, akkor imádság is van. És ne feledjétek el, drága gyermekek: veletek vagyok, és imáimmal segítelek benneteket, hogy Isten erôt adjon ahhoz, hogy szeressetek. Anyai szeretetemmel áldalak meg és szeretlek titeket. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1993.július 25
“
D
rága gyermekeim, köszönöm imáitokat és a szeretetet, amit irántam tanúsítotok. Határozzátok el, hogy szándékaimért imádkoztok. Drága gyermekek, végezzetek kilencedeket, fölajánlva önmagatokat ott, ahol leginkább érzitek megkötözöttségeteket. Azt kívánom, hogy életetek hozzám kötôdjék. Édesanyátok vagyok, és szeretném, kicsinyeim, ha a sátán nem tévesztene meg, mert tévútra szeretne vinni titeket. De nem teheti meg, ha nem engeditek meg neki. Ezért, kicsinyeim, újítsátok meg az imádságot a
szívetekben
, akkor megértitek hívásomat és erôs vágyamat a segítésetekre. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1993.október 25
“
D
rága gyermekek, éveken át hívtalak benneteket imára és annak megvalósítására, amit mondok, de csak egy kicsit éltek üzeneteim szerint. Beszéltek, de nem valósítjátok meg, ezért tart ilyen sokáig a háború, kicsinyeim. Hívlak titeket, hogy nyíljatok ki Isten felé, és éljetek
szívetekben
vele együtt; tegyétek a jót és tegyetek tanúságot üzeneteimrôl. Szeretlek benneteket, és szeretnélek megoltalmazni minden rossztól. De ti ezt nem akarjátok! Drága gyermekek, nem segíthetek, ha nem éltek Isten parancsai szerint, ha nem élitek a Szentmisét, ha nem vetitek el a bûnt. Hívlak titeket, hogy legyetek a szeretet és a jóság apostolai. Ebben a békétlen világban tegyetek tanúságot Istenrôl, Isten szeretetérôl, és ô meg fog áldani benneteket, és meg fogja adni mindazt, amit kértek. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
Üzenet, 1993.november 25
“
D
rága gyermekeim, ebben az idôben úgy hívlak benneteket, mint eddig még soha, hogy készüljetek Jézus eljövetelére. A kis Jézus uralkodjék a
szívetekben
, csak akkor lesztek boldogok, amikor Jézus a barátotok lesz. Nem lesz nehéz sem imádkozni, sem áldozatokat felajánlani, sem tanúságot tenni Jézus nagyságáról életetekben, mert ô fogja az erôt és az örömöt adni. Ebben az idôben közel vagyok hozzátok imádságom és közbenjárásom révén, szeretlek és megáldalak mindnyájatokat. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
”
To compare Medjugorje messages with another language versions choose
1
2
3
4
Következő>>